„Ha közösen elfogadtuk ezeket a szabályokat, akkor már érvényesek ránk. Az Alapjogi Chartát és a 2021-ben elfogadott jogállamisági és kifizetési szabályokat közösen elfogadtuk” – figyelmeztetett a szakértő. Gálik felhívta a figyelmet, hogy vannak más szempontok is a vitában: például a „nagy pénzadó” államokban a választók számonkérik a politikusokat, hogy az általuk beadott közpénzeket mire és milyen módon költi el az EU, így ezeken a politikusokon
éppen olyan jellegű választói nyomás van, hogy ezeket a jogállamisági kritériumokat más államokkal betartassák.
Hol vannak az európai integráció határai?
Erről folyamatos jogvita zajlik az EU-ban a tagállamok és az Európai Bíróság között, illetve az uniós intézményeken belül is.
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy az uniós intézmények tényszerűen egyre több tagállami hatáskört vonnak el, Gálik azt felelte: ez a félelem jogos lehet, hiszen olyan jogszabályok is születnek, amely irányokról az alapszerződésekben nem volt szó – maga a jogállamisági mechanizmus is egy ilyen terület, „szerencsésebb lett volna a mechanizmusokat részletesen beletenni az alapszerződésbe” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy Európai Egyesült Államok, a föderalizmus csak egy utópia, vagy egy reális forgatókönyv, Gálik Zoltán azt felelte, hogy az utóbbi. „Hogyha egy kicsit rámenősebbek vagyunk, és megnézzük, hogy milyen az uniós integráció, akkor azt lehet látni, hogy már most egy föderális szerkezetet tudhat magáénak” – mondta,
példának hozva több „lopakodó integrációs területet”, amely a föderalizmus irányába vitte el az EU-t,
így a közös uniós külpolitika kialakítását, a közös biztonságpolitikát, a közös hitelfelvételt vagy a közös stabilitási mechanizmust.
„Rendkívül sok olyan változás történt szerződésmódosítás nélkül, ami löki az európai integrációt a föderalizmus irányába” – fogalmazott a Világrend adásában az egyetemi docens, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a föderalizmus nem mindig centralizációt jelent, az inkább egy „arany középút”, amellyel meg lehet találni a régiók és a központ közötti hatalommegosztás helyes elvét, ahol mindenkinek megvan a saját jogalkotási hatásköre, a saját politikai rendszere – ehhez azonban a regionális és a központi kompetenciákat pontosan le kellene írni – tette hozzá.